VALÓSÁG VAGY KISZIVÁROGTATÁS?

Csak ülök, mint „Rozi a moziban” és figyelem a hazai médiumokat. Időm van, mint pelyva, hiszen pár napja önkéntes COVID-karanténban senyvedek (részvéttáviratokat nyugodtan lehet mellőzni, négy Pfizer oltás után, nevetségesen kevés tünettel). Igyekszem nem sokat hízni, a szaglásom se ment el, sajnos az étvágyam se. Mivel azt olvastam, hogy az intenzív szellemi munka sok kalóriát éget el, akkor nosza, olvassunk, nézzünk, hallgassunk, gondolkodjunk!

Jönnek a reformok

Lassan két hónap óta „sírdogálok” a jegyzeteimben, hogy Takács államtitkár többször, több rendezvényen mindenféle reformokat ígért az egészségügyben, és soha se felejtette el hozzátenni „csak veletek egyeztetve”. A tervek publikálása egyre csak késik…

Közben volt itt mindenféle hír, csak egészségügyi alig. Látom a szakportálokat, hogy a szerkesztők „véres verítékkel” próbálnak híreket összekaparni. Ilyenkor minden hírmorzsa, COVID-ról, eredményes reanimációról, kisebb-nagyobb működési zavarokról felértékelődik, és a publicisták, a jósok és megmondóemberek is csak a fantáziájukból élnek. Bevallom, néha én is.

És akkor október 2-án, 18:47 perckor, a vasárnap esti csendben „megszólalt” egy szakportál és elkezdte ismertetni a Belügyminisztérium vélelmezhető egészségügyi reformterveit. Hamarosan elkezdtek hívogatni a barátaim, láttad-e, és mit gondolsz? Látni láttam, válaszoltam, de egyelőre körülbelül azt gondolom, mint az öreg székely, aki először látott teknősbékát: „ez vagy valami, vagy megy valahova.” Megnézem a Közlönyt: semmi.

Hétfőn azután „megzendült az ég”, és az egyik országos napilap portálja reggel 8 óra 43-kor, majd utána több internetes újság, szakportál is elkezdett hivatkozni valamilyen kormányzati anyagra. A korábbi kiéheztetés megtette a hatását, csak úgy habzsolták egyes újságírók és elemzők, meg egyes tévécsatornák a szakmai jellegű híreket, véleményeket, jóslatokat.

A legszebb történetet egy deklaráltan a kormányt képviselő napilap produkálta, amelynek szerzője kedden, a vasárnapi szakmai portálra és egy bulvár magazinra hivatkozva részletesen ismertette a terveket. Se minisztert, se államtitkárt, se kormányzati dokumentumot nem mutatott fel. Ez már annyira vicces volt, hogy szóhoz se jutottam. Erre mondják, hogy „megáll az ész és körülnéz”.

A tények

Néhány szembetűnő tény:

1. Eddig én nem láttam hivatalos, „dokumentumszerű” törvény-, kormányelőterjesztés-, vagy koncepció tervezetet, amely a Belügyminisztériumhoz köthető lenne.

2. A „királyi” médiumok az említett vicces utánközlő kivételétől eltekintve „meg se nyekkentek”, csendben vannak.

3. Takács Péter még nem mondott le, pedig, ha igaz, amit szivárogtatnak, az ellentmond a kinevezése óta tett összes megnyilvánulásának.

4. A minisztérium se szól egy kukkot se, se cáfolat, se megerősítés, se magyarázat.

Még a mechanizmus se világos: halált megvető bátorsággal megszerezte valaki a Belügy rendszeréből az anyagot, avagy „a lá Watergate” valaki belülről súgott, és „befújta a szél” a dokumentumot a kiválasztott szerkesztőségbe?

Valahogy egyiket se tudom elképzelni. Pintér Sándor miniszter úr „summa összes” 16 és fél éve belügyminiszter. Nem tudok róla, hogy körülötte ilyesmi előfordult volna.

Hát akkor mi történhetett és mi történik?

Szonda hadművelet

Arra tippelek, a közvélemény szondázása, a kiszivárogtatás ismert eszközével. Részben a szakmáké, részben az „egységsugarú” népé, az állampolgároké. Mondanám én, hogy ez a kiszivárogtatás, pláne ebben az aszimmetrikus formájában nem jó eszköz a társadalmi konzultációra, de hát ki vagyok én az Örökkévalóhoz képest?

Érdemes időt szentelni a három link elolvasásának. Mindhárom újságíró érti a szakmáját. De mindegyik más részletet emel ki, helyez a középpontba, esetleg finoman értékel. Leköti és irányítja az olvasó figyelmét, aki ott fog felszisszenni, ahol a szerző megnyomja a „tollat”, ott lesz ideges, akár a saját egzisztenciájára gondolva, ahol a jövendő sorsát sugallják.

Még a Magyar Orvosi Kamara elnöksége is kénytelen volt reagálni, mivel a cikkek telibe találták a gondjaikat, és ezért nem is leplezték a csalódottságukat. Péntek este van, még nem látok semmilyen cáfolatot, magyarázatot.

Kénytelen vagyok valamilyen mértékben komolyan venni, hiszen „nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél”.

Aggodalom

Nem tagadom, aggódom.

Látom, hogy a miniszterelnök és a kormány több tagja a gazdasági válsággal, az energiaválság fenyegetésével, a háborúval és következményeivel, az Európai Unió politikai testületeinek a belső konfliktusaival és annak külső megjelenéseivel küszködik. Még az alattomosan egyre magasabb számokat produkáló COVID-járvánnyal se tudnak látható módon foglalkozni. Pedig, ha ez begyorsul, esetleg hagyományos influenzával társul, akkor hirtelen az egészségügy lesz a válságterület, és lehet kapkodni…

Biztos, hogy ezt megelőzően és alatta kell felbolygatni az egészségügyet?

Illetve, ez így nem pontos kérdés, hiszen az egészségügy éppen nincs nyugvó állapotban. Itt-ott kiderülő létszámhiány, itt-ott felbukkanó működési zavarok jelzik a nyugtalanságát, kiegyensúlyozatlanságát. Javítani kellene rajta, fokozatosan, de következetesen egy sokkal jobb állapot irányában. Éppen a kiegyensúlyozatlanság miatt, a sikertelen beavatkozások tovább növelhetik a bajokat. Nem engedhetjük meg magunknak a megalapozatlan kísérletezést.

Látom, hogy az iszonyatos áremelkedések, az infláció és a környezet gazdasági válsága miatt rengeteg helyre kell pénzt adni a kormánynak. Ezeket nem vitatva, az egészségügynek is be kell jelentkezni a forrásokért folyó versenybe. Az országosan kiszámíthatóan működő egészségügyhöz vezető úton a félbemaradt bérrendezés hatásos folytatása az első prioritás. A második, az elégtelen működési finanszírozás miatt kialakult adóssághegy felszámolása, mert megbénítja a menedzsmenteket, tönkreteszi a beszállítókat és emiatt irracionális áremelkedéshez vezet. Csak ezután jöhet az olyan szervezeti változások bevezetése, amelyektől a kiegyensúlyozott működést és a racionális gazdálkodást várhatjuk.

De ezeket meg kell tervezni. Modellezni kell. Hatáselemzéseket kell készíteni. A bevezetés feltételeit, még a kommunikációt is meg kell tervezni. Ez jogszabályban is rögzítve van, „csak” be kellene tartani.

Ezek miatt nem értettem, és még ma se értem pontosan ennek a hétnek a történéseit. Néha szinte várom egy-egy tisztességes elemző önvallomását: „Magyarázni tudom. De nem értem”.

Nem kezdem el a kiszivárogtatott, újságírók szűrőjén keresztül publikált anyag részletes értékelését. De két veszélyre azért szeretném ráirányítani a figyelmet:

1. Az egyik a megyei kórház - városi kórház - szakorvosi rendelőintézet összevonás és a területi közösségi egészségügy teljes rendszerének a legnagyobb intézetből történő irányítása. Ez gyakorlatilag a megyei kórház főigazgatójának szinte korlátlan hatalmát jelenti, minden szakember és minden erőforrás fölött. Erre senki nincs, nem is lehet felkészülve. Már csak azért sem, mert itt két feladat mosódik össze, de megjósolhatom, hogy durván össze is fog ütközni. Az egyik, amit könnyű azonosítani, a kórházi szervezet irányítása és gyakorlati igazgatása a hiánygazdálkodás és a kapitalista környezet „Szküllája és Kharübdisze” között, a kormány és szervezete az OKFŐ szoros kontrollja mellett. A másik, a népegészségügyi alapon történő ellátástervezés és szervezés. A betegutak megépítése, ellenőrzése az alapellátástól, sőt az egészségneveléstől kezdve a megyén kívüli, regionális vagy országos ellátásokig. Ez egy teljesen más szakma, más alapképzés, más kurrikulum. De más szervezet is. Aki nem hiszi, nézze meg az állami egészségügyi rendszert működtető országokat, Nagy-Britanniától Skandinávián keresztül Kanadáig.

2. A másik a közreműködői szerződések történelmileg kialakult „rendszere”, vagy inkább hálózata. Ezt már a szolgálati törvény is megpróbálta megszüntetni, most egyes jelek szerint ennek „bekeményítése” jön. Beláthatatlan bajok forrása lesz. Nemcsak az orvoshiány fog durván súlyosbodni (lásd a szülészetek megoldatlan helyzetét), de számos más szakterület is érintett. Itt csak a legszigorúbb számbavétel, hatásvizsgálat után lehetne lépni, ha maradna erre pénz és lehetőség. De ez már szervezeti rendszerválasztás kérdése is, hogy a kapitalizmus építésének 32. évében hogyan tud egymás mellett, akár egymást a betegek érdekében segítve működni a közösségi és a magánegészségügy. Ez egyébként is a következő évtized egyik legnehezebb kérdése marad, érdemes rá időt és energiát fordítani, hogy dogmák és előítéletek nélkül racionálisan működjenek, elsősorban és mindenekelőtt, a betegek érdekében.

Talán érdemes lenne felfrissíteni az ősi jelszót:

SALUS AEGROTI LEX SUPREMA ESTO

 

Címlapkép: James Gilray (1756-1815): Britannia Szkülla és Kharübdisz között. Sötétbarna rézkarc, kézi színezéssel, krémszínű vattapapírra. 27,8x35,6 cm. 1793.